„ A drágakövek neveit címként viselõ, absztrakt programdarabok harmóniailag különösen érzékeny szerzõt mutatnak, akinek szimmetrikus szerkezetû hangzatai kôkemény disszonanciáikkal együtt méltán tarthatnak igényt a hallgatóság elismerésére.”
/ Németh G. István kritikus a Kőfantáziák c. művéről /
„A Tündérmenet varázsos hangulatú mesevilágát Dragony Tímea nagy szakmai biztonsággal építi föl. Gyönyörű, gomolygó harmóniák teljesednek ki az énekkarból kiváló két szólista szépen vezetett dallamáig, majd süllyednek vissza a kórus képviselte éjbe.” /Eisenbacher Zoltán a Tündérmenet c. vegyeskari művéről/
Zeneiskolai és középiskolai tanulmányait Bartha Sándornál végezte. Zeneakadémiai tanulmányait Mező László (Bartók Vonósnégyes) osztályában folytatta. Kamarazenét Rados Ferencnél tanult. 1996-ban a Popper Gordonkaverseny megnyerésével harmadévesen elnyerte a diplomáját. 2001-ben egy szemeszter posztgraduális képzésre járt Saarbrücken-be Gustav Rivinius-hoz.
1998-ban Zeneakadémista évei alatt elnyerte a Magyar Állami Operaház cselló szólamvezetői állását. 2009- ben szólócsellistának nevezték ki. 2015 februárjától a Nemzeti Filharmonikus Zenekar cselló szólamvezetője.
Szólistaként többször lépett fel klasszikus és romantikus művek szólistájaként a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és a Budapesti Filharmoniai Társaság Zenekarával.
Díjai:
1998 - Magyar Rádió Gordonkaversenye - II. díj
1997 - Brahms verseny, Pörtschach - II. díj és különdíj
1996 – Popper Gordonkaverseny I.díj
Mesterkurzusok:
Részt vett Onczay Csaba és Perényi Miklós gordonka kurzusain. Reiner Zipperling barokk-cselló és Kurtág György zeneszerző kamarazenei kurzusán.
Kortárszenei tevékenység:
Tagja számos meghatározó kortárszenei műhelynek: EAR Együttes, Rondínó Együttes, By-HeArt társulat, Qaartsiluni Ensemble
Koncertmestere volt a Budapesti Csellóegyüttesnek, mellyel több önálló
lemezt is készített. Szólamvezetője az Artemisia Zenekarnak és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának.
2007-től rendszeresen fellép a Borbély Műhellyel, akik nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozognak. Dolgozott Bacsó Kristóf szaxofonművésszel. Közreműködött a Bacsó Quartett Alteregos c. lemezén /BMC/.
Szólistaként és kamarazenészként eddigi zenei pályafutása alatt 14 lemezen játszik. Rendszeres fellépő művésze a mai fiatal zeneszerzők darabjainak bemutatóin.
Három alkalommal /2006, 2008, 2010/ kapott kortárszenei tevékenységéért ARTISJUS díjat.
A kortárszene mellett nagy figyelmet fordít a jazz zenének, jazz zenei irányzatoknak. Elhivatottságát, tudását aktívan, fellépések, koncertek alkalmával előadóként bővíti. Ennek eredménye képpen több alkalommal lépett fel Szabó Dániel jazz zongorista Quintetjével. 2011-ben részt vett az együttes amerikai turnéján, melynek legfontosabb koncertje New York Jazz Gallery-ben volt Chris Potterrel közösen.
2005-től aktív részese Dragony Tímea szerzői estjeinek. A szerző, Kuklis Gergely hegedűművész versére komponált Egy szomorú dal c. művének ősbemutatója a nevéhez fűződik.
Kántor Balázs gordonkaművész sokoldalú muzsikus, aki tudása legjavát adva mindig magas színvonalon járul a koncertek minőségéhez.